Lopakodva
osont ajtómig az ősz,
Szívembe
markolt most, hogy így rám köszönt.
Dolgos
volt tavaszom, nyaram nem félek.
Ha
itt a tél én akkor is megélek.
Elosztogatom
szívemnek kincseit boldogan,
Jobb
lesz ha nem marad semmi a markomba.
Elég
lesz majd egy patyolatlepedő –
Emlékekből
szövött halotti szemfedő.
Rohannak
az évek egymást taszigálva,
Marasztalom
őket, de úgy látom hiába.
Ami
útba esik mohón felkapkodnak:
Szépet
is rosszat is – mindent ellopkodnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése