Janáky Marianna: Bolondjaim

Megjelent: Irodalmi Szemle, 2015.06.05.

A virágüzletnél az asszony aznap is egy szál rózsával a kezében állt, megszagolta, arcát hozzásimította, megcsókolta, és mint a pap a fehér ostyát a templomban (nénével mehettünk csak oda), tette szájába a szirmokat, a szárát meg a bolt mellett őrt álló fa tövébe dobta. Én már láttam régebben is, de Kati nem. Tátva maradt a szája, lába ide-oda csúszkált a szandálban. (Majd az ő talpán is lesz egy nagy vízhólyag, gondoltam.) Hirtelen megrántotta a karom. Fussunk, mindjárt bekakilok! Másnap a nyári napköziből szerkeporkázva mentünk haza. Az aszfalton követtük a fénycsíkokat, utána a két tűzoltóbogarat. Összeragadva piriszkáltak. A virágbolt előtt mi átmentünk a túloldalra. Húgom hangosan fújta: Mit já-ccunk lá-nyok, / Azt já-ccuk lá-nyok, / Bricket-brackot, vad barackot, / Csü-csül-jünk le lá-nyok!, és a dal végén leguggolt. Otthon ki kellett mosnunk a szoknyájából a porpaszpolt.

Gyertek vacsorázni!, kiáltott anya, amikor két kézzel kapaszkodtam már a diófa ágába, a bátyám meg fém salátástállal a fején nyomta két tenyérrel felfelé a fenekem, majd kezembe adta a seprűnyélből készült dárdát. (Spárgával volt a bicskája hozzáerősítve.) Pssz, tette a szájára az ujját, folytatjuk a bekerítést! Kati a fátylát arcára húzta. Dulcineánk elfüggönyözte magát a fa alatt. Eléjed máj Mijmújt?, kérdezte Ati, Katit utánozva, de nem volt időm válaszolni. A fekete macskánk leesett (épp anya lába elé), talpa puffant, mint bátyám arcán a pofon. A húgom megfogta Ati kezét: Gyeje, ez mindig csak vej! Erre kapott anyától ő is egyet. Vacsorát egyikünk se. Anya egyedül vacsorázott a konyhában, mi a teraszon egymás cipőit pucoltuk. Bogárszagú nyári este volt. Óvatosan dugtam Ati portérképes tornacipőjébe a kezem. Féltem, gombás lesz. Talpa redőiben száraz falevéldarabok és egy fél darázs. Pfuj! Büdös!, dobtam el. A te szád a büdös!, riposztozott bátyám, és csöpögő rongyával a fenekemre csapott.  Kitört a rongyháború. Hamarosan a konyha előtti gang meszelt falain már száradt a vízfestmény.

Másnap hajnalban húgom átköltözött hozzám. Rám kulcsolta a lábát, meleg teste, akár a macskáé. (A tüsszentése is.) Lélegzéskor le-föl járt a mellkasa. Anyának ma lesz a névnapja. Vettem neki nevünkben egy tábla csokit, simogattam meg arcát. A reggelinél a hajamat feltűzve jelentem meg. Bátyám épp átadta anyának a rózsát, aztán hozzám lépett. Kimonó ma lyuka mi?, mozgatta ide-oda az ujját a halántékánál, és a két filctollat kikapta a kontyomból. Hátra dugott kezemben elszakadt a csoki papírja. Elkaptam a széke háttámláját, megrántottam hátrafele, de megtartottam, nehogy a földre essen. (Jó tanítvány voltam.) Hiányzik egy kereked?, ugrott fel vörösödő képpel, mellkasán az ing megfeszült, anya felemelt keze is. Nem lesz torta!, vágta le a lisztes zacskót a földre. (Tudtam, hogy lesz, láttam, már felverte a nyolc tojást.) Mirmúr elindult kifele, mancsának nyomai a lisztszőnyegen már a konyhaajtóig értek, mi utána! Húgom a fakanalat nyalogatva végül visszafordult. Bátyámmal mi kimentünk az udvarra, a kanálispartra „horgászni”. De amikor a kezébe fogott egy még kapálózó békát, és szagolgatta, szagolgatta, fordítgatta ujjai között ide-oda, aztán apa bicskájával (állítólag ez volt nála a háborúban), nyissz, levágta a fejét, és rátűzte a bicska hegyére, otthagytam. A bőrét megszárítom, jó lesz bicskatartónak, dünnyögte. Vadista szandál, gondoltam és bementem átszámolni (aznap másodjára), hány papírszalvétám van. Adhatnál egyet, nézett be Ati az ajtórésen, jó lesz papír helyett!

Felé vágtam a dobozt. Szálltak a szalvéták (74 volt már: kockás, csíkos, pöttyös, hófehérkés, vakondos, karácsonyfás, tojásos), a doboz végül a kövön csapódott, a WC-ajtó pedig bátyám mögött. Na, akkoj elkíséjsz a napközibe?, nyitotta ki az ajtót Kati. Épp húztam fel a bugyim. Kezében babája a papagáj kalitkájában. (Nemrég takarítottuk bátyámmal, és a papagája véletlen elrepült, állítottuk napokig.) Anya a kapuban kezembe nyomott két forintot, hogy útközben vegyünk a tanító néninek is névnapjára egy csokrot. A Virágevő nőt már a saroknál észrevettük. Hátát a kirakatnak támasztva összeszorított lábbal, lehajtott fejjel ült. Tudod, mit álmodtam éjszaka?, fogta meg Kati kezem. A kislányát itt ütötte el egy motojos. A labdája kigujult az úttestje… És aztán jáült, felemelkedett, jepült felfele. A lófajkából a szél kitekejte a szalagot, de egy galamb elkapta, és a csőjében vitte.